A magyar vízilabda csapat

Mindenki VB lázban ég! Hazánk rendezhette meg a 2017-es vizes világbajnokságot, ahol sportolóink már eddig is szép eredményeket értek el! Most viszont vízipólósainkért kell szurkolnunk!

 

Miután a magyar férfi vízilabda-válogatott 7-5-re legyőzte a görög csapatot a Margitszigeten zajló világbajnokság csütörtöki elődöntőjében, szombaton az aranyéremért küzdhet majd a másik mérkőzés győztesével, horvát válogatottal.

A döntőig vezető út sem volt túl egyszerű, a magyar csapat mégis veretlenül jutott idáig, bár a görögök igazán méltó ellenfelek voltak, ők sem bírtak az iramot.

A végső összecsapást az eredeti tervek szerint a Duna Arénában rendezték volna meg, ám végül mégis úgy döntöttek, hogy a Margit sziget marad a helyszín.

Ami pedig az ellenfelet illeti, a horvát válogatott igazán kemény ellenfél. A legutóbbi öt világbajnokság mindegyikén érmet szerző csapat a világ jelenlegi legjobb csapatát, a szerb válogatottat győzte le a döntőbe jutásért, egy végig kiegyenlített mérkőzésen.

A döntő is igazi ki-ki mérkőzés lesz, amit nálunk, a Szőnyi Hotel Budapest (kiváló hotel Zugló területén) teraszán nagy kivetítőn szurkolhatnak végig kedves vendégeink! Az izgalom és a fergeteges hangulat garantált! Jöjjön el és biztassa fiainkat!