Busó férfi

Újra eljött a farsangi időszak. A január 6.-val, azaz vízkereszttel kezdődő időszakot nevezzük így, ami egészen a nagyböjt kezdetéig tart Magyarországon. Ezalatt az időszak alatt rendszeresek az álarcosbálok, lakomák-vacsorák, bulik, ünnepélyek. Alapvetően a farsang nem keresztény ünnep, hanem néphagyományokra épülő esemény.

Sőt, a korai újkorban (a 16. század és a 17. század) még be is volt tiltva a farsangi hagyományok gyakorlása, hiszen azok a „bujaságot” jelképezték. A farsangi álarcosbálokat tekinthetjük egyben télbúcsúztatónak is, nálunk a híres mohácsi busójárást, míg külföldön a velencei, riói karneválokat is ekkortájt rendezik meg évről évre.

Ennek a hagyománynak a tiszteletére családi farsangi mulatságot rendeznek január 20-án, szombaton Budapesten, a Kiscelli Múzeumnál. (Budapest, Kiscelli utca 108.). A Ledpuppets fény-báb-színház előadását a Kiscelli Múzeum templomterében lehet megtekinteni, de a nap folyamán sok egyéb farsanghoz köthető programmal várják a látogatókat: lehet lámpát tervezni, farsangi álarcot készíteni, de családi tárlatvezetésben is lehet részünk a Kiscelli Múzeumban. A bábszínházi előadás délután 5 órakor kezdődik, a nap folyamán DJ Panda zenél.

A részletes program:

  • 15:00 – Lámpatervező workshop
  • 15:00 – Farsangi álarckészítő foglalkozás
  • 16:00 – Zseblámpás kriptatúra és épületséta
  • 17:00 – Fény-báb-színház a Kiscelli Múzeum templomterében (Ledpuppets)

Amennyiben felkeltette érdeklődését a családi farsangi mulatság, de vidékről jönne fővárosba, a Szőnyi Hotel Budapest *** Superior családbarát szálloda tárt karokkal várja. A rendezvény helyszíne kevesebb, mint negyedóra alatt elérhető autóval, vagy taxival a szállodából.